Gazdasági megfontolások
a) éhezés
Sok ember azt hiszi,
hogy a föld nem rendelkezik elegendő forrással ahhoz, hogy mindenkit
tápláljon. "Nincs elegendő termőföld,"
mondják.
Ez nem igaz. Van elég termőföld. A baj csak
ott van, hogy mire használják azt. Az egyik jó példa
erre Brazília. Brazíliában hatalmas
szarvasmarhacsordák foglalják el a legtermékenyebb
földterületek nagy részét, míg a lakosság
hatvan százaléka alultáplált.
Ismerős helyzet. Sok fejlődő ország arra
kényszerül, hogy saját földjét olcsó
marhahús előállítására fecsérelje,
melyet aztán a Nyugat felemészt. Az ilyen importált
hús java részéből hamburgert készítenek,
ezért ezt a jelenséget
"hamburgerizációnak" nevezik. Ennek a
hamburgerizációnak az eredménye manapság nem is
áll olyan messze Jonathan Swift 18.sz.-ban tett keserű-szarkasztikus
indítványától, miszerint a gazdagoknak meg
kéne enniük a szegények újszülötteit, ezzel
egyszer s mindenkorra megoldván az éhezés
problémáját.
És hogy mi közünk
nekünk mindehhez? Hazánkban is gombamód elszaporodtak a
hamburger-árudák. És mint vásárlók,
részesei vagyunk az erőszaknak. De hogy változtassunk a dolgokon,
először is ismernünk kell a tényeket.
A tények megdöbbentőek és egyszerűek. Hússal
sohasem fogjuk tudni jóllakatni a világot. Ez gazdaságilag
lehetetlen. És minél több húst eszünk mi magunk,
annál kevesebb étel lesz a többieknek.
A
tenyészállat nem más, mint egy gép - egy olyan
gép, amelyet az ipar arra használ, hogy a növényi
proteint állati proteinre változtassa. Az állatok
gépnek szánalmasan kevéssé hatékonyak. Minden
kilogram hús protein előállításához
húsz kilogram növényi protein szükséges.
Húsz kilogram, amely emberi eledel is lehetett volna. Húsz
kilogram, amely valakit megmenthetett volna az éhhaláltól.
Szégyenletes pazarlás.
A következő
táblázat azt ábrázolja, hogy mennyire
gazdaságtalan "gépek" az
állatok.
Ez a rendszer
azért annyira gazdaságtalan, mert megpróbáljuk
(szemmel láthatóan sikertelenül) áthágni a
természet egyik legalapvetőbb törvényét. Ez az a
törvény, mely többek között azt is
elmagyarázza, hogy miért ritkábbak viszonylag a
ragadozó állatok, mint a növényevők.
A
természetben minden élőlény táplálékul
szolgál egy másiknak. Sok olyan állat van, amely olyasmivel
táplálkozik, amiben a föld bővelkedik (pl. füvet legelő
nyulak). Ellenben csak viszonylag kevés olyan ragadozó
állat van, amelyik ezekkel az állatokkal táplálkozik
(pl. nyúllal táplálkozó róka). Ha az
egyensúly megbomlik, és a rókák hirtelen
elszaporodnak, akkor nem lesz elég nyúl, hogy jóllakjanak.
Így hát éhezniük kell, amíg a helyes
egyensúly ismét fel nem áll.
Tehát ha az ember
főként húsevésre teremtetett volna, akkor csak
néhány lenne belőlünk, és egymástól
jókora távolságra laknánk. De nem így
áll a helyzet. Az ember nem húsevő lény, és
túl sokan vagyunk ahhoz, hogy húst együnk. Mégis
figyelmen kívül hagyjuk a természet törvényeit.
Ennek az eredménnye az éhezés.
Számítások szerint ha a nyugati világ embere csak
ötven százalékkal csökkentené
húsfogyasztását, az elegendő gabonát
szabadítana fel ahhoz, hogy megmentsen két olyan embert, aki
egyébként éjhen halna. Ha a húsipart csak tíz
százalékkal sikerülne visszaszorítani, az
ezáltal megtakarított gabonával hatvan millió embert
lehetne jóllakatni.
A nagy filozófus, Socrates
figyelmeztetett, hogy ha az emberek elkezdenek húst enni, akkor több
legelőre lesz szükség.
- És a földterület,
amely elég volt, hogy lakosait eltartsa, most túl kicsiny lesz,
és nem lesz elég? - Kérdezte Glaucont, aki azt
válaszolta, hogy ez így igaz.
- Akkor hát
háborúzni fogunk, Glaucon, nem?
- Minden bizonnyal, -
válaszolta Glaucon.
b)
környezetpusztítás- és
szennyezés
A szegények,
az alultápláltak és az éhezők nem a
kizárólagos áldozatai ennek az erkölcstelen
ügynek. Közép-Amerika hatalmas erdeit a
hús-mágnások baltái pusztítják - az
elmúlt harminc évben az erdők több mint hatvan
százaléka eltűnt. Hiszen a marhacsordáknak legelőkre van
szükségük...
És a madarak is elpusztulnak.
Lakóterükkel számuk is rohamosan csökken. A
tudósok szerint ez a kártevő rovarok elterjedését
vonja majd maga után, melyeket azelőtt ezek a madarak
kontrolláltak.
Más országokban sem jobb a helyzet.
Ausztráliában például 300.000 vadlovat
mészároltak le az amerikai húsmágnások
parancsára, mert azok szerint a lovak esetleg betegséget
ragaszthatnak a tenyészmarhákra. A mészárlás
olyan méretű, hogy helikopterekből ontják a golyókat a
vadlovakra.
Egy másik ár, amelyet a húsért
fizetünk, a környezet szennyezettsége. A
vágóhidak szennyvize a folyók
szennyezettségének fő oka. Egyre szembetűnőbb, hogy a föld
vizei nemcsak egyre inkább szennyezetté válnak, de
hamarosan ki is merülnek, és ebben komoly szerepe van a
húsiparnak. Georg Borgstrom szerint a haszonállatok tartása
és feldolgozása tízszer annyira szennyezi a
környezetet, mint a városok, és háromszor annyira,
mint a gyárak. Paul és Anne Ehrlich "Lakosság,
források és környezet" című kiadványukban
rámutatnak, hogy míg 1 kg gabona termesztéséhez 60 l
vízre van szükség, 1 kg hús
előállításához 2500-6000 l víz
szükségeltetik -- egy nagy baromfifeldolgozó vállalat
az Egyesült Államokban százmillió gallon vizet
használ naponta, annyit, amennyi ellátna egy 250.000 főt
számláló várost.
c) konklúzió
Ez néhány olyan alapvető dolog, amelyről
tudnunk kell. Az igazság fáj, jobb szeretünk nem hallani
róla. A televízió éhezésről
szóló kísérteties képsorai
láttán könnyebb a politikát, a korrupt
kormányokat, a tudatlan földműveseket vagy a nemzetközi
pénzügyeket hibáztatni. De ezzel csak kibújunk a
felelősség alól.
Az elkerülhetetlen igazság a
következő: minden adag hús, amit megeszünk, öt
nem-húsevő embert lakathatott volna jól. Minden gyermek, akit
húsevésre nevelünk, ötször annyit emészt fel
a föld rendelkezésre álló
élelmiszerkészletéből, mint vegetáriánus
társa.
Rajtunk múlik.
